Izlandon 2018. január elsejével törvény írja elő, hogy ugyanazért a munkáért ugyanakkora bér jár egy nőnek, mint egy férfinak. Ezzel Izland lett az első ország, ami törvényileg ismerte el az egyenlő bérek elvét.

A törvényt még tavaly tavasszal szavazta meg az izlandi parlament, amelynek minden második képviselője nő.

A törvény alapján a legalább 25 főt foglalkoztató cégeknek és kormányzati ügynökségeknek igazolniuk kell, hogy nemtől függetlenül egyenlő béreket adnak. Aki ezt nem teszi meg, azoknak büntetést kell fizetniük. A kormány célja, hogy 2020-ra teljesen eltörölje a nemek közötti bérkülönbséget.

Izland a nemek közötti gazdasági egyenlőség terén, a Világgazdasági Fórum rangsorában 2016-ban az 1. helyen szerepelt. Ezen a listán Magyarország csak a 101. helyen áll. Sajnos Magyarország az egyetlen olyan EU-s ország, amelyben a nemek közötti egyenlőség a globális átlag alatt van, többek között mert nagyon rosszul szerepelünk a nők politikai szerepvállalása terén. Ellenben az izlandi parlamentben ülő képviselők közel 50 százaléka nő.