Jézus tanítványaival az Utolsó vacsorát a keresztre feszítés előtt három nappal, s nem csupán néhány órával költötte el. A vacsora résztvevői nem egy hosszú asztalnál ültek – ahogyan Leonardo da Vinci festményén ábrázolta – hanem római módra hevertek, s kis, kerek asztalkákról vették magukhoz az ételt. A vendéglátók pedig egy radikális zsidó szekta tagjai voltak – állítja egy pár éve megjelent könyv. Az újabb kutatások ilyen elméletekkel ostromolják a hagyományos elképzeléseket.
Az Újtestamentum kevés részletet közöl az Utolsó vacsoráról: mindössze annyi utalást tartalmaz, hogy a zsidó húsvét körüli napokban, Jeruzsálem falai között, alighanem egy olyan helyiségben zajlott le, amely húsvétra a városba érkezett zarándokok fogadására minden háztulajdonos köteles volt fenntartani. A keresztény hagyomány szerint Jézus csütörtökön gyűjtötte egybe tanítványait búcsúvacsorára a városban, majd felment az Olajfák hegyére. Ott, Getszémáni kertjében tartóztatták le, miután Júdás elárulta. Ezt követően pénteken reggel, alig néhány órával az Utolsó vacsora után, keresztre feszítették – szól a hagyomány.
Bargil Pixner, egy Sion hegyi kolostorban élő Benedek-rendi szerzetes és bibliakutató másként írta le a történteket „Jézussal Jeruzsálemben” című könyvében. Feltételezéseit többnyire a helyszínen folyó ásatásokra alapozta.
Pixner szerint az Utolsó vacsorát az eszénusok – egy purista zsidó szekta – tagjai adták, mégpedig kedden, s Jézus megpróbáltatása szerdától péntekig tartott.
Az eszénusok – akik egyben a Holt-tengeri tekercsek néven ismert ősi iratok szerzői – többnyire kis, falusi közösségekben éltek, amilyen egyik központjuk, a Júdeai sivatagban lévő Kumrán, a tekercsek későbbi lelőhelye is volt. Ám Pixner úgy véli, hogy az eszénusoknak volt egy kolostora és kisebb települése Jeruzsálemben.
Állítja: régészeti bizonyítékot talált arra nézve, hogy Jeruzsálem falain belül volt egy eszénus negyed. Pixner fedezte fel ásatásai során az úgynevezett Eszénusok kapuját, az erődített város egyik bejáratát, amelyet első ízben Josephus Flavius említett. Túl ezen megvizsgált néhány közeli rituális fürdőt, s arra a következtetésre jutott, hogy azok túl nagyok lettek volna egyes családoknak, hanem bizonyára inkább egy-egy közösségnek épültek.
Az evangéliumok szerint a zsidó húsvétkor rendezett Utolsó vacsora egybeesett az ünnep kezdetével, csak János Evangéliuma mondja, hogy a vacsorát az ünnep előtt tartották.
Pixner viszont úgy vélte, hogy Jézus azt a bizonyos húsvétot az esszénusok 364 napos nap-naptára szerint ünnepelte meg, nem pedig a szentély újabb keletű, holdnaptára szerint. Az eszénus húsvét mindig kedden este kezdődött, míg a szentély húsvétja abban az esztendőben pénteken, naplementekor kezdődött volna.
Jézus nem állt közel az eszénusokhoz, mert kirekesztő gyakorlatuk ellentétes volt a szeretetről szóló saját tanításaival, ám azért az ő naptáruk szerint ünnepelte abban az esztendőben a húsvétot, mert tudta, hogy a szentély hivatalos húsvétjának kezdetét már nem éri meg – vélekedett Pixner.
Más bibliakutatók hevesen vitatták elméleteit. Jerome Murphy O,Connor, a jeruzsálemi francia Ecole Biblique kutatója például azzal érvelt, hogy az eszénusok szegények voltak és nem engedhették volna meg maguknak, hogy az előkelő Sion-hegyen éljenek.
Stephen Pfann kutató szerint az eszénusok húsvétja és a hivatalos húsvét soha nem esett ugyanazon hétre. Pfann azt is állítja, hogy Jeruzsálem kapuit nem arról nevezték el, ami a közelben a falakon belül volt, hanem éppenséggel arról, ami a kapu környékén, a falak előtt volt.
Ami az Utolsó vacsora formai részét illeti, a kutatók szerint a valóság még távolról sem emlékeztetett da Vinci freskójára, amelyen egy hosszú, téglalap alakú asztal hosszabbik oldalán középen ül Jézus, s tanítványai tőle jobbra, illetve balra helyezkednek el. A tényleges Utolsó vacsora résztvevői valószínűleg alacsony kereveteken hevertek, s kis, kerek asztalokról ettek, amint az akkoriban szokás volt – állítja egybehangzóan Murphy O,Connor és Pfann. Az elrendezésre János Evangéliumában akad is utalás.
Murphy O,Connor azzal érvelt, hogy az Utolsó vacsora terme még csak nem is a Sion-hegyen volt, hanem inkább a város valamely szegényebb negyedében, közelebb a szentélyhez.
Mindezek ellenére: amit a keresztények ma az Utolsó vacsora termeként tisztelnek, az egy egykori keresztes kápolna és mecset. Az izraeli kormány restauráltatta, azóta a világ minden tájáról érkező keresztény csoportoknak szinte kötelező felkeresni.