A Samí népe – egy észak-skandináviai őslakos csoport – régóta támaszkodik a fenyő- és nyírfakéregre, mint alapélelmiszerre. A kéreg, különösen a „floemnek” nevezett belső rész felhasználása az ételkészítésben alapvető fontosságúnak bizonyult a skandináv földművesek számára az éhínség idején.
Finnországban a fenyőkéreglisztet „pettujauho” néven ismerik, és ebből készül a „pettuleipä” (fenyőkéregből készült kenyér), amely különösen elterjedt a 16. század végi kétéves éhínség idején. A pékek kétségbeesetten gabonapótlókra szorulva kenyereket készítettek a szárított, porított fakéregből készült „lisztből”. A gyűjtögetők a helyi fák külső kérgét lefejtették, hogy hozzáférjenek a „floemhez”, amelyet aztán megszárítottak és megpörköltek. A liszt készítéséhez ezután porrá őrölték. A 20. században a háborús élelmiszeradagolás miatt újjáéledt kéregkenyér készítése.
Néhány skandináv pék még mindig önkéntesen dolgozik ezzel a hagyományos alapanyaggal, kis mennyiséget adva a gabonához. Míg a modern kéregkenyérben gyakori a 15:85 arány, a hagyományos kéregkenyér több mint 50 százalék kéreglisztet tartalmazhatott, ami keserű, rostos kenyeret eredményezett. A házi készítésű, régimódi kéregkenyérbe harapva az egyik kritikus megállapította, hogy „fás íze van”.