A vaskori sör receptjét fejtette meg egy német kutató, aki szerint a kelták „folyékony” kenyere, amelyet fekete ürömmel, murokkal és beléndekkel fűszereztek, sötét, kesernyés és füstös ízű volt.
A vaskori sörről az Archaeological and Anthropological Sciences című folyóirat online kiadásában pár éve jelent meg tanulmány.
Peter Stika, a stuttgarti Hohenheim Egyetem archeobotanikusa Németország dél-nyugati részén, Eberdingen-Hochdorfnál feltárt 2550 éves kelta településen vizsgálódott. A leletek tanúsága szerint a helyi kelta törzsfőnökök szívesen mulatoztak a közösségi „rendezvényközpontban”, és e vigasságokon a kellő hangulatot a közeli „sörfőzde” által készített ital biztosította – olvasható a ScienceNews hírportálon.
A sör fő alapanyagát, a jó minőségű árpamalátát a közelben lévő hat speciálisan kialakított árokban állították elő. Ezekből az árkokból megszenesedett árpaszemek ezrei kerültek elő, ami a sörfőzde kapacitásáról árulkodik.
A német archeobotanikus, miután bebizonyította a maláta jelenlétét a vaskori helyszínen, több olyan eljárást is kipróbált, amelyet a vaskori sörfőzők alkalmazhattak, hogy kiderítse, milyen ízű lehetett a kelták folyékony kenyere.
A kelták a település közelében lévő árkokban áztatták és csíráztatták az árpát. Stika feltételezése szerint az árkok két végén rakott tűz segítségével szárították az árpaszemeket, aminek következtében a maláta sötét színű és füstös ízű lett.
Míg a modernkori söröket többnyire komlóval ízesítik, a kelták fekete ürömmel, murokkal vagy beléndekkel „bolondították meg” erjesztett italukat. Stika úgy gondolja, hogy már a kelták is alkalmazhatták azt az eljárást, amely széles körben elterjedt a középkori európai sörfőzdékben: a folyékony malátába felhevített köveket helyeztek, amelyek karamellizálták az alapanyagot. Az erjesztést élesztővel, esetleg méz vagy gyümölcsök hozzáadásával indították el.
A jelenkori sörkedvelők valószínűleg nem lelkesednének túlzottan a kelták erjesztett italáért, amely zavaros és üledékes volt. Ám némely „extrém” sörfőzde akár vállalkozhat az ókori itóka előállítására, és akkor végre kiderülne, igaza volt-e a Kr.u. IV. században uralkodó Julianus római császárnak, aki egy versében
a kelta sör „illatát” a bakkecskék bűzéhez hasonlította.