Szent Iván napja (június 24.) Keresztelő Szent János ünnepéhez kapcsolódik, a nyári napforduló ünnepe.
Június 24-én van Keresztelő Szent Jánosnak, az Ószövetség utolsó nagy prófétájának, Jézus előfutárának a születésnapja. Szűz Mária mellett ő a másik szent, akinek a születésnapjáról is (nem csak a haláláról) megemlékezik a katolikus egyház. E rendkívüli tisztelet azon az evangéliumi történeten alapul, miszerint amikor Mária meglátogatta Erzsébetet, akkor – Jézus világra jöttének közelisége miatt – Erzsébet magzata, János is megszentelődött.
A bizánci egyház kultikus befolyásának következménye, hogy Keresztelő Szent Jánosra Ivánként emlékezik az egyház és a világ is.
Az Iván név két azonos eredetű név egybeesése. Egyrészt a régi magyar Ivános rövidülése, ez a Jovános (ma János) alakváltozata, másrészt az orosz Ivan késői átvétele. Mindkét esetben végső soron a János névvel azonos eredetű, amelynek alapja a héber Johanan. Jelentése: Isten kegyelme, vagy Isten kegyelmes.
Keresztelő Szent János születésnapi ünnepe az V. században lett általánossá, és magába olvasztotta mindazokat a hiedelmeket és rítusokat, amelyek a nyári napforduló pogány ünnepét jellemezték.
Ezek legtöbbször a tisztító, termékenyítő, gyógyító erejű tűz meggyújtásával kapcsolatos szertartások voltak, mely szokások a kereszténységben is továbbéltek, a liturgiába pedig belekerült a tűzszentelés. A hiedelem szerint az ekkor gyújtott tűz megvéd köd, jégeső és dögvész ellen, elősegíti a jó termést. A naphoz növényekkel, füvekkel, virágokkal kapcsolatos mágikus cselekmények is fűződtek, innen ered a virágos Szent János népi elnevezés. A 18. században kutak, források vize körül füstöltek, hogy a sárkányok, kígyók mérgét elűzzék. Az ünnep előestéjén kötött virágkoszorú a ház elejére akasztva a tűzvész ellen nyújt oltalmat, a Szent Iván napi tűzben sült alma pedig a gyermekeket óvta meg a különböző betegségektől. A magyar görögkatolikus gyakorlatban ezen a napon
áldják meg a füveket és a virágokat.
A Szent Iván napi tűz körül táncolók – ha szerelmi kötést akartak elérni – párosító dalokat énekeltek. Az ősi magyar hagyományt felelevenítve, boszorkányűző máglyát is raknak Szent Iván éjszakáján.
A pogány hit szerint a nyár legrövidebb éjszakáján a boszorkányok és a démonok szabadon garázdálkodnak, s elijesztésükre szolgált egykor a tűzrakás, a körülötte csapott hangoskodás, s ez a ceremónia szokás volt a hajdani magyarok között is.
Napjainkban ismét divatos lett a Szent Iván napi tűzgyújtás, a tűz körüli tánc. Szent Iván napjának ünneplése különbözik az angol és német nyelvterületen szokásostól, ahol ezt az ünnepet is sokkal inkább a tündérek, manók szerepéhez kötik. A magyar néphit szokásai földhözragadtabbak, materiális, megmagyarázható, tapasztalható jelenségekhez kötődnek, s nem ahhoz, hogy a „fáknak, vagy az erdőknek szellemei vannak”.