1.7 C
Sopron
4 C
Budapest
1.5 C
Nyíregyháza
2025. február 19., szerda

Fordított állatkert a Hortobágyon épülő Madárszínház

KezdőlapJövőFordított állatkert a Hortobágyon épülő Madárszínház

Egyedülálló ökoturisztikai attrakció lesz a hortobágyi madárszínház.

Az ország első madárszínháza Máté Bence világhírű természetfotós elképzelései alapján valósul meg, és a hortobágyi halastavak madár és állatvilágának egyedülálló bemutatását teszi majd lehetővé.

Egy helyi felmérés szerint a megkérdezettek többsége szívesen utazik 35-50 kilométert, hogy elérjen egy-egy ökoturisztikai attrakciót (37 százalékuk akár 200 kilométer is), így a leendő hortobágyi madárszínház debreceni, hajdúszoboszlói és Tisza-tavi turistákra is számíthat a látogatók között.

A madárszínház egyfajta fordított állatkert formájában viszi közelebb az emberekhez a természetet: nem a madarak, hanem az emberek zárkóznak be egy földbe süllyesztett terembe, amelynek 16 méter széles üvegén keresztül, a vízfelszínnel  szinte egymagasságból, természetes élőhelyükön, testközelből, az állatok zavarása nélkül figyelhetik meg a vízi élővilág madarait.

A madárszínházat az ember alkotta öregtavaknál építik fel, vagyis nem sérül a világörökségi környezet. A korábban halastónak épített kétezer hektáros területet visszavette a természet, sűrű a növényvilága, és olyan madárparadicsom lett, ahol a hazánkban fellelhető mintegy 430 madárfaj közül több mint 340-et figyeltek már meg.

Petényi Mirkó, az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója Shakespeare híres mondatát némileg átformálva mondta: „színház az egész világ, és színész benne minden madár”. A madárszínház „színpadán” ugyanis a madarak „játszanak” majd, ők mesélik majd el történeteiket – amely az élelmiszer-szerzéstől a szerelemen át a véres összecsapásokig is terjedhet – az érdeklődő közönség, az ökoturisták előtt.

A szakember a beruházás jelentőségét abban látja, hogy „új, versenyképes turisztikai attrakciót kap Hortobágy”. Az öregtó egyik ékköve lesz a madárszínház, amellyel négyévszakosra bővül Hortobágy turisztikai kínálata.

A madárszínház megvalósítása 4,3 milliárd forintba kerül, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) keretében.

Népszerű

Még több hasonló
Related

A magyar husáng miatt siklóernyős elugrópontot alakítanak ki a Pilis-tetőn

Az ország első kiépített siklóernyős elugrópontját alakítják ki.

Megszámolták a zergéket a Tátrában

Megszámolták őket.

Rájöttek, melyik hal a szív fővédnöke

Főleg a férfiakra van jó hatással.

Grönland lehetett a földi élet bölcsője

Ez az első eset, amikor egy környezet megfelel az élet kialakulásához szükséges összes kritériumnak.