„Keletre kell mennünk, onnan származik minden hatalom és nagyság”
– ezekkel a szavakkal fogadtatta el Bonaparte Napóleon 1798-ban a direktóriummal az egyiptomi hadjáratot.
Párizs különben sem nézte rossz szemmel, hogy a nagyravágyó korzikai Egyiptom leigázásával készül megrendíteni a Földközi-tenger fölötti brit uralmat.
Az 1516-17 óta török uralom alatt állott Egyiptomot főleg a mamelukok igazgatták. Az 1773 óta egymást követő két bej erőszakos uralma ellen a kairói francia konzul 1795-ben hazája segítségét kérte és ezzel ürügyet szolgáltatott Napóleon kalandjához.
1798. május 19-én futott ki Toulon kikötőjéből a francia expedíciós sereget szállító 232 hajó – fedélzetükön 2000 ágyúval, sokezer katonával, valamint 175 mérnökkel és tudóssal a Nílus-menti ország meghódítására és felfedezésére. A matrózok és a katonák közül senki nem ismerte az úticélt, Napóleon a tőle megszokott pátosszal csupán arra szólította fel őket, hogy új dicsőséget szerezzenek.
Június 12-13-án a sereg elfoglalta az addig a Máltai Lovagrend tulajdonát képező Máltát, majd július 2-án ostrommal bevette Alexandriát. Ezután megindult a sereg a sivatagon át Kairó felé.
Július 20-án feltűntek a piramisok a napsütésben szikrázó láthatáron. Ekkor kiáltott fel Napóleon: „Katonák! Négy évezred tekint le rátok!” A piramisok tövében hatezer fős mameluk lovassereg állta útját a franciáknak – támadásuk azonban véresen összeomlott a francia ágyúk tüzében. A menekülő mamelukok százával fulladtak a Nílusba, s Kairó Napóleon kezére került. A szakértők azonnal nekiláttak tervek kidolgozásához, amelyeknek segítségével francia védnökséggé akarták átalakítani Egyiptomot.
Közben Nelson brit admirális már hosszabb ideje kutatott a francia hajóhad után a Földközi-tengeren. Francois-Paul Brueys altengernagy, a francia expedíciós sereg haditengerészetének parancsnoka azt a feladatot kapta, hogy rakodjon ki hadianyagot Alexandriában, majd induljon útnak a franciák által megszállt Korfura, hogy kijátssza angol üldözőit. A rossz idő miatt azonban horgonyt vetett az Abukiri-öbölben, ahol 1798. augusztus elsején az angol felderítő hajók rátaláltak. A két szembenálló fél nagyjából azonos erőkkel rendelkezett, de fegyelem és kiképzés terén a brit hajóhad messze felülmúlta a francia hadihajók demoralizált legénységét. Mivel a francia hajók nem futottak ki, az angolok tűz alá vették a lehorgonyzott francia hadihajókat. Az öböl valóságos infernóvá változott – mindenütt lángoló hajók és roncsok borították a víz felszínét. Az esti órákban felrobbant az „Orient” zászlóshajó, amelyen Napóleon áthajózott Egyiptomba. Mire augusztus 2-án reggel az utolsó lövések is eldördültek, két hajó kivételével odaveszett az egész francia flotta.
Törökország, mint Egyiptom névleges ura 1798. szeptember elsején hadat üzent Franciaországnak, amely ezzel egyidejűleg leverni kényszerült a Kairóban kirobbant felkelést. Napóleonnak Szíria ellen indított hadjárata kudarcba fulladt – 1799 februárban elfoglalta ugyan Jaffát, de Akko eredménytelen ostroma és a pestisjárvány 1799 májusban arra kényszerítette, hogy visszavonuljon Egyiptomba. Ott 1799. július 25-én megverte az Abukirnál partraszállt törököket, de a francia flotta egy évvel azelőtt történt megsemmisülése óta „fogoly, hazájától elvágott győző volt”.
Látva, hogy Egyiptomban nem terem már számára babér, Napóleon cserben hagyta katonáit, átsiklott az angol tengeri blokádon és miután 1799. október 9-én partraszállt Fréjus-nél, visszatért Párizsba, ahol a Direktórium éppen a csőd szélén állt.
Franciaországban megérett a helyzet egy új ember számára, aki a forradalmi káosz után helyreállítja a nyugalmat és a rendet az országban. 1799. november 9-én (a forradalmi naptár szerint Brumaire 18-án) Napóleon államcsínyt hajtott végre.
Egyiptomban eközben a Jean Baptiste Kleber parancsnoksága alá került francia expedíciós sereg még több győzelmet aratott, így 1800. március 20-án Heliopolisznál a törökök ellen. Kevéssel ezután azonban egy fanatikus fiatalember leszúrta Klebert palotájának kertjében, s a parancsnokságot Menou tábornok vette át. Ő iszlám hitre tért – Abdallah Menou pasa lett. Az egyiptomiak azonban a törökök és a britek segítségét kérték uralma megdöntéséhez. Az Abukirnál partraszállt brit sereg 1801. március 21-én legyőzte a franciákat és – a létrejött szerződés értelmében – angol hajókon hazaszállíották az elfogott francia katonákat.
Napóleon kezdettől fogva nemcsak stratégiai, hanem kulturális szempontok szerint is irányította egyiptomi hadjáratát. A kíséretében lévő tudósok és művészek tervszerűen tanulmányozták a fáraók, az arabok, törökök, mamelukok és koptok Egyiptomát. Mindez a szisztematikus egyiptológia kezdetét jelezte, amelyben azután Franciaország vezető szerepet játszott.
Az 1799. évi ásatások során előkerült a híres rosetta-i kő, amelynek óegyiptomi hieroglif írását 1822-ben a francia Jean-Francois Champollion fejtette meg.
A kő Napóleon hadjárata után Londonba került, ahol máig látható a British Museumban.
Napóelon egyiptomi hadjárata katonai és politikai vonatkozásokban – a kezdeti sikerek után – kudarcba fulladt az angol tengeri fölény és a nemzetközi hatalmi viszonyok miatt. Az expedíció kulturális eredménye azonban felbecsülhetetlen jelentőségű. Nem ok nélkül írhatta visszaemlékezéseiben Napóleon jogos büszkeséggel:
„A fegyverek dicsősége, a művészet felfedezéseivel összefonódva – ez volt az egyiptomi expedíció”.