11.8 C
Sopron
13.6 C
Budapest
13.1 C
Nyíregyháza
2024. október 11., péntek

Fényderült Szigetvár titkaira: A régészek hihetetlen fényűzést lepleztek le

KezdőlapMúltFényderült Szigetvár titkaira: A régészek hihetetlen fényűzést lepleztek le

Magyarországon korábban még sosem feltárt, a középkori török elit körében használatos aranyozott evőeszközök is előkerültek az I. Szulejmán szultán szigetvári, turbéki mauzóleuma körül az idén nyáron újraindult terepi kutatások során.

Már 2013-ban elkezdődött a környéken a szulejmáni sírkomplexum felkutatása, melyet 1903 óta hiába kerestek a kutatók.

A helyszínt 2014-ben sikerült azonosítani, 2015-ben pedig feltárták a türbe épületének, később a mellette álló dzsáminak, a halveti dervisek kolostorának maradványait, illetve a zarándokszállás, a katonai barakk és a palánkerődítmény romjait is sikerült fellelni.

Már a vizsgálatok korábbi szakaszában kiderült, hogy az 1573-76 között épült komplexum és erőd környezetében a későbbiekben egy jelentős városias település épült fel, amelynek lakói feltehetően a Balkánról érkező muszlim és keresztény telepesek voltak.

Az idei vizsgálatok azzal a céllal indultak meg a nyáron, hogy meghatározzák az egykori oszmán település kiterjedését, szerkezetét, jellegét, ezzel is támogatva, hogy egy régészeti park tervezéséhez adatok, támpontok álljanak rendelkezésre.

A kutatások azt mutatják, hogy a szulejmáni sírkomplexum körül elterülő, a 16 század második felében létrejövő zarándokváros, Turbék a kor viszonyai között igen jelentős, a korabeli Szabadkához, Kecskeméthez mérhető nagyságú, mintegy 70-80 hektáros, laza beépítésű település volt.

Valószínűleg egészen a 18. század eleji eltűnéséig álltak az oszmán kori városban a téglából épült épületek, de a törökök kiűzése után az építőanyag-szükségletek miatt elbontották a létesítményeket.

A kutatások során a mindennapi élet sok nyoma került elő, így szép megmunkálású, értékes és ritka darabok, közöttük ékszerek, két arany- és több ezüstpénz is. Az egyik egy genovai aranydukát, a másik török aranypénz, de nagyszámú török és Habsburg, ezüstből készült érmét is rejtett a föld.

Magyarországon eddig még nem fellelt, inkább csak a birodalmi központra jellemző tárgyak is előkerültek, így asztali étkezőkészlethez tartozó, a korban igen ritka, kifejezetten csak az elit körében használt oszmán evőeszközök maradványai is. Ezek azt mutatják, hogy Turbékon rendszeresen megfordultak az oszmán birodalmi elithez tartozószemélyek is.

A vár ostromának 450. évfordulójára rekonstrukción esett át a vár, látogatóközpont létesült a várkertben, a kazamatákban pedig közösségi terek létesültek.

(Címlapfotó: Szigetvár (c) MTI/Varga György)

Népszerű

Még több hasonló
Related

A Szent Péter-bazilika főoltárának restaurálása évszázados titkokat tárt fel

Kétszáz éves graffiti feliratokat és egy gyerekcipőt is találtak restaurálás közben a Szent Péter-bazilika főoltára baldachinjánál.

A Tescheni Asztal a Louvre féltett kincse, az ötvösművészet remekműve

A kisasztal 70 centiméter hosszú ovális lapjába 128, számozott színes ékkövet illesztettek.

Kiderült, hogyan manipulált háborúval a krétai minószi elit

A hadviselés központi szerepet játszott a minószi társadalom életében.

Aynard lovag legendája elevenedik meg Zsámbékon a Fékomadta középkori fesztiválon

Történelmi teljesítménytúrán lovasok és gyalogosok vesznek részt korhű felszerelésben.