A Pitztal-völgy végén található Taschachferner-gleccser 1970 és 1987 között a völgy felé haladt. Most a vége több száz méterrel magasabb, mint akkoriban volt. A jég visszahúzódása miatt régészeti leletek kerülnek napvilágra, amelyek hosszú ideje a jégben feküdtek. Ez kihívást jelent a tudósok számára.
A klímaváltozás felgyorsulásával olyan területek válnak jégmentessé, amelyek már nagyon régóta nem voltak azok. Még a viszonylag közelmúltban történt események bizonyítékai is, amelyek nem voltak olyan sokáig befagyva, most olyan helyeken találhatók, ahol finom kis növények lassan elfoglalják az egykori jégterületeket.
Amerikai bombázó
A Taschachferner egy olyan történelmi epizód maradványaival büszkélkedhet, amely nem is olyan régen történt, de 2024 nyarán érdekelni fogja a régészeket: egy amerikai bombázó, amely 1944-ben zuhant a gleccserre.
A gép a csehországi Skoda gyár elleni bombatámadás után a visszaúton nehézségekbe ütközött. A tízfős személyzet ezután az Ötztal-völgyben fekvő Sölden felett ugrott ki, és a gép egészen a Taschachfernerig repült, ahol mintegy 2500 méteres magasságban lezuhant – magyarázta Thomas Bachnetzer, az Innsbrucki Egyetem magashegyi régésze és kollégája, Johannes Pöll, a Szövetségi Műemlékvédelmi Hivatal (BDA) munkatársa.
Már több éve a jég pereme alatt van. Augusztusban a kutatók nekiláttak a becsapódási hely és a jelenlegi lelőhely első szisztematikus vizsgálatának, felmérésének és dokumentálásának.
Pöll számára az elsődleges és legfontosabb konzerválási feladat a korábbi jég- és mostani törmelékmozgások következtében a hatalmas oldalmoréna alatti meredek területen szétszóródott kisebb roncsdarabok azonosítása és osztályozása volt. A morénát a gleccser akkor halmozta fel, amikor 1855-ben elérte legnagyobb kiterjedését; ma már nagy képzelőerőre van szükség ahhoz, hogy ezt elképzelhessük.
Cirbolyafenyő-csapda
Ha a B-17-es bombázó régészeti szempontból még nagyon fiatalnak számít, a 2016-ban a közeli Seekarjochon, mintegy 2900 méteres tengerszint feletti magasságban talált cirbolyafenyőfa-csapda már nem az.
Bachnetzer és kollégái elemzései szerint a 14. században, az akkoriban megszűnő középkori éghajlati optimum idején állították oda, valószínűleg azért, hogy kőszáli kecskéket fogjanak. A tudósok ezt a csapda részletes rekonstrukciója révén is megállapították.
Az, hogy a szerves anyag szinte sértetlenül átvészelte az évszázadokat, az ottani alacsony éves átlaghőmérsékletre tekintettel a jég, a hó és az összességében lényegesen lassabb bomlási folyamatok általi megőrzésnek köszönhető.
A sokáig uralkodó nézet, miszerint a hegyekben alig van mit találniuk a régészeknek, mára már a múlté. Ma már sok helyen egyértelmű, hogy ezeket a zord természeti területeket a múltban többször is felkeresték vadászat, magas legelőgazdálkodás vagy nyersanyag-kitermelés céljából, amikor az éghajlati viszonyok kedvezőek vagy melegek voltak. A Taschach-völgy bejáratánál még a középső kőkorszakból is vannak bizonyítékok emberi jelenlétre – mondta Bachnetzer.
Római kori kunyhó
A kunyhóépítmény valószínűleg a római korból származik, a Kr. u. 1. és 3. század közötti időszakból.
Az egyik magashegyi hely, amelyet az emberek újra és újra felkeresnek, a Pfitscherjoch, amely körülbelül 2300 méteres magasságban, a hátsó Zillertal-völgy és a dél-tiroli Pfitschertal-völgy közötti átmenetnél található. Bachnetzer és kollégái 2011 és 2016 között be tudták bizonyítani, hogy itt bányásztak szappankövet (Lavez) edények gyártásához. A legkorábbi nyomok a Kr. u. első században való kezdetekre utalnak. Ebben az időben egyfajta kis műhely is működött itt.
A kőfejtés egykor fontos lehetett a régió gazdasága számára. Összesen 16 Lavez-kőfejtőt dokumentáltak eddig ott – magyarázta Bachnetzer. Nyilvánvalóan ott próbáltak nyersanyagot kitermelni, ahol az ígéretesnek tűnt. Nem világos, hogy mikor ért véget ott a bányászati tevékenység, mivel a legtöbb bizonyítékot még nem datálták. Úgy tűnik azonban, hogy a területet több évszázadon keresztül hasznosították.
„IceWatcher”
A leletek általában csak úgy hevernek a jég visszahúzódása után. Ennek megfelelően csak abszolút kivételes esetekben fedezik fel őket a szakértők. Ezért szükség van egy széles körben ismert rendszerre, amely lehetővé teszi, hogy a laikusok könnyen jelenthessék az esetleges leleteket, és hogy a régészek a helyszínre jussanak.
A svájci Valais kanton kutatói által kifejlesztett „IceWatcher” nevű alkalmazás ezt teszi, de még mindig túl kevéssé ismert.