2.7 C
Sopron
1.4 C
Budapest
2.6 C
Nyíregyháza
2026. február 11., szerda

Az ország legnagyobb káposztája is látható a Vecsési Káposztafeszten

KezdőlapJelenAz ország legnagyobb káposztája is látható a Vecsési Káposztafeszten

Gryllus Vilmos, a Kelemen Kabátban, ByeAlex és a Slepp és Fenyő Miklós is fellép a XXII. Vecsési Káposztafeszten, amelyet szeptember 21-én és 22-én rendeznek meg a 400-as út mellett, az Epresben.

Vecsés Város Önkormányzata és a Német Nemzetiségi Önkormányzat közös eseményén a koncertek mellett az érdeklődők megtekinthetik az ország legnagyobb káposztáját, részt vehetnek a káposztapakoló versenyen, kipróbálhatják a káposztagyalulás és a töltött almapaprika készítésének gyakorlatát, szavazhatnak a savanyúságversenyre benevezett ínyencségekre, valamint ehetnek és vásárolhatnak azokból a káposztás ételekből is, amelyek helyben készülnek.

A gyerekeket öko-játszóházzal és gyerekfoglalkoztatóval várják, műhelyfoglalkozás keretében meg lehet ismerkedni a kékfestő-mesterséggel, lesz lovaskocsikázás és makettkiállítás, de helytörténeti vetélkedő és a helyi intézmények, csoportok, zenekarok látványos felvonulását is meg lehet majd tekinteni.

A főzőversenyek zsűrielnöke szombaton Bede Róbert, vasárnap Szőke András lesz.

Népszerű

Még több hasonló
Related

A város finomságai és borai várják a látogatókat az Egri Adventen

Az idei Eger Advent célja, hogy négy héten át...

Ízletes programok a miskolci Kocsonyafesztiválon

Az idei a legnagyobb és legizgalmasabb lesz az eddigi rendezvények közül.

550 millió forintot adtak a tonhalért a tokiói újévi árverésen

Állítólag szerencsét hoz.

Kihirdették az Év bejglije verseny győzteseit

Idén sláger volt a pekándió, a füge és a vörösbor.