8.9 C
Sopron
11 C
Budapest
11.7 C
Nyíregyháza
2025. április 26., szombat

András, Borbála, Luca: magyar adventi néphagyományok

KezdőlapMúltAndrás, Borbála, Luca: magyar adventi néphagyományok

A Szent András ünnepéhez (november 30.) legközelebbi eső vasárnaptól Jézus Krisztus születésnapjáig, december 25-ig tartó időszak a keresztény kultúrkörben az előkészület ideje a karácsonyra. Advent első vasárnapja a vízkereszt utáni első vasárnapig tartó karácsonyi ünnepkör és az egyházi év kezdete. A liturgiában színe a lila, kivéve advent harmadik vasárnapját, amikor szabad rózsaszínt használni. A szó a latin adventus Domini, az Úr eljövetele kifejezésből származik, mégpedig kettős értelemben: Jézus Krisztus megszületése Betlehemben és második eljövetele az idők
végezetével.

Kezdetben csak egy adventi vasárnapot ünnepeltek, a VII. században Nagy Szent Gergely pápa állapította meg négyben számukat, és 1570-ben V. Pius pápa tette kötelezővé az adventi időszakot a katolikus egyházban. Régen advent kezdetét éjféli harangzúgás jelezte, szigorú böjtöt tartottak, hajnali misére (roráte) jártak.

Advent jelképe az adventi koszorú, amelyet rendszerint fenyőgallyakból fonnak, a ráhelyezett négy gyertya közül minden vasárnap eggyel többet gyújtanak meg. (A szokás a 19. században jött divatba, de gyökerei még a pogány korba nyúlnak vissza. Az első, kocsikerék nagyságú adventi koszorún még 24 gyertya állt, és minden hétköznap egy fehéret, minden vasárnap egy pirosat gyújtottak meg.) A négy gyertya a világosságot jelképezi, amely Jézus születése révén szétárad a Földön, egyben a hitet, a reményt, a szeretetet és az örömöt szimbolizálja. Az adventi koszorúkat a templomokban áldják meg advent első vasárnapján vagy az előző szombat esti szentmisén.

Adventhez több népi hagyomány kapcsolódik. Az eladósorban levő lány a hajnali misére való első harangozáskor a harang köteléből három darabot tépett, amelyet aztán a hajában hordott, hogy farsangkor sok kísérője legyen. Erdélyben a hajnali mise idején zárva tartották az ajtót és ablakokat, hogy az ilyenkor állati alakot öltő boszorkányok ne ronthassanak a házakba, ólakba. Az Alföldön a lányok a hajnali misére harangozáskor mézet vagy cukrot ettek, hogy édes legyen nyelvük, így férjet „édesgessenek” maguknak.

Borbála napján, december 4-én Borbála-ágat vágtak, majd az ágat vízbe állították, és ha kizöldült, a követő évben megkérték a lány kezét. December 13-án, Luca napján (a naptárreform előtt az év legrövidebb napján) a lányok 13 papírdarabra fiúneveket írtak, és minden nap tűzbe dobtak egyet: karácsonykor a megmaradt papír megmondta, hogy ki lesz férjük. Ekkor kezdték a Luca székét is készíteni, amelyre a karácsonyi misén felállva meg lehetett látni a boszorkányokat.

Disznóölő Szent András napjától kezdődtek a disznótorok, de sohasem szerdán, pénteken vagy szombaton, mert ilyenkor böjtöltek az emberek.

András nap az egyik legfontosabb házasságjósló nap is volt. Ilyenkor például megrugdosták a disznóólat, és ahányat röffentett a disznó, annyi év múlva ment férjhez a lány. Emellett a dombról azt figyelték, honnan hallani a kutyaugatást, mert abból az irányból érkezik majd a jövendőbeli.

Emellett András napot disznóölő Szent András napjának is nevezik, mivel általában ilyenkor fordult olyan hűvösre az idő, hogy el lehessen kezdeni a disznóöléseket.

Az adventi naptár eredeti jelentősége, hogy elvezesse a felnőtteket és a gyermekeket a karácsonyhoz. (Az első nyomtatott adventi naptár 1908-ban készült Münchenben.) Az „igazi” naptár minden egyes ablaka mögött a karácsonyi ünnepkörre utaló gondolattal találkozhatunk. Ez a vallási tartalom napjainkban mindinkább elhalványul, az ipar és a kereskedelem egyszerűen decemberi naptárt csinált belőle, amelynek minden egyes napját, lapját csokoládé vagy marcipán édesíti meg.

Népszerű

Még több hasonló
Related

Misztikus füstöléssel űzik el a negatív energiákat az Alpokban

A karácsony és vízkereszt közötti „Raunächte“ időszakát mindig is különösen misztikusnak tartották.

Mit ünnepelünk karácsonykor Szent István napján?

Szent István, a kereszténység első vértanúja.

Szent Miklós püspök ünnepe, Mikulás napja

Szent Miklóst középkor óta a tizennégy segítő szent közé sorolják.

A krampuszoktól tényleg nincs okunk félni?

Félelmetes alakok, és valószínűleg jó néhány embert megijesztettek már – nem csak a gyerekeket.