9.5 C
Sopron
10 C
Budapest
8.6 C
Nyíregyháza
2025. március 20., csütörtök

Megszámolták a zergéket a Tátrában

KezdőlapHegycsúcsokMegszámolták a zergéket a Tátrában

Csaknem ezer példányból álló zergepopuláció telel az idén a Tátrában, a magashegység jelképének számító állatok száma stabil, és enyhe gyarapodást mutat a legutóbb összesített állományhoz képest – derül ki a Tátrai Nemzeti Park (TANAP) honlapján közzétett adatokból.

A Tátrában rendszeresen évente kétszer tartanak zergeszámlálást. Az állományfelmérés során az állatokat a hegység teljes területén – vagyis annak szlovák és lengyel részén is – összeszámolják. A felmérést a szlovák TANAP és az erdőket felügyelő állami ügynökség, a SLTANAP, illetve a lengyelországi TPN munkatársai közösen, önkéntesek segítségével végzik.

A legutóbbi számlálás során 949 zergét vettek nyilvántartásba. Ez a szám érezhető állományfejlődést jelentett az egy évvel korábbi számokhoz képest, amikor 926 egyedet jegyeztek fel. Az idei adatok ismét igazolták, hogy az állomány nagyobb hányada a szlovákiai TANAP területén él, ott 637 zergét számoltak össze, míg a hegység lengyel részén 312 példányt. Ezeknek az időszerű adatoknak, illetve az elmúlt néhány évre vonatkozó statisztikáknak az összevetése a szakértők szerint azt mutatja, hogy ezeknek az őshonos és szigorúan védett kérődzőknek az állománya stabil és pozitív trendeket mutat.

„A zergeállomány állapota stabilnak és biztatónak értékelhető. Jelenleg az a kihívás áll előttünk, hogy megtartsuk az állományt és javítsuk a faj élőhelyeinek állapotát, ugyanis, ha megismétlődne az előző évszázad kilencvenes éveiben tapasztalt állománycsökkenés, az a faj kihalásának veszélyével járhatna”

– figyelmeztetett a TANAP zoológusa, Erika Feriancová a szervezet közleményében. Rámutatott: az időszaki állománycsökkenések leginkább azért veszélyesek, mert azok során beszűkül a faj génalapja, ami hosszabb távon csökkenti a faj ellenállóképességét a különböző betegségekkel szemben.

A zergenőstények gidáikkal és más nőstényekkel együtt kisebb csordákban élnek, a bakok egyedülállóan. A 2-4 éves korukban ivaréretté váló nőstények egy, esetenként két gidát ellenek. A Tátrában az ezredforduló után kezdett növekedni a múlt évszázad kilencvenes éveiben a kétszáz főt nem sokkal meghaladó zergepopuláció. Az állomány száma azóta változó volt, de hosszabb időszakra vetítve stabilitást mutatott.

A populáció 2018-ban érte el eddigi maximumát, az évben ősszel 1431 példányt tartottak számon. Az új évezred tízes éveinek rekordlétszámait leszámítva a Tátra zergeállománya a múlt évszázad hatvanas éveiben volt a legnagyobb, akkor mintegy 900-950 példánya élt itt ennek a második világháború éveiben csaknem kipusztított fajnak.

The post Megszámolták a zergéket a Tátrában first appeared on Hegycsucsok.

Népszerű

Még több hasonló
Related

A magyar husáng miatt siklóernyős elugrópontot alakítanak ki a Pilis-tetőn

Az ország első kiépített siklóernyős elugrópontját alakítják ki.

Rájöttek, melyik hal a szív fővédnöke

Főleg a férfiakra van jó hatással.

Grönland lehetett a földi élet bölcsője

Ez az első eset, amikor egy környezet megfelel az élet kialakulásához szükséges összes kritériumnak.

2025 a gleccserek megőrzésének nemzetközi éve

1980 óta sok gleccser tűnt el, kulcspozícióban lévő gleccserek Grönlandon és Antarktiszon a tengerbe omlottak.