Kora középkori, ötödik században élt aszkéta szerzetesnő maradványait találták neg egy templom feltárásánál Izraelben – közölte az izraeli régészeti hivatal.
Mintegy 1600 éve élhetett az a nő, akinek csontvázát a Jeruzsálem óvárosától 3 kilométerre északnyugatra folytatott ásatásokon megtalálták. A régészek a Ramat Slomó lakónegyed építésekor fellelt bizánci lelőhelyen, egy kolostor feltárásakor bukkantak rá. A szerzetesnő nyaka, karja és lába körül nehéz fémabroncsokat viselt, és a hasára is vaslemez volt erősítve.
Halála után egy templom oltára alá temették el, ami a különleges tisztelet jele volt.
Számos történelmi forrás leírta a kora bizánci korban jellemző keresztény önsanyargatást, vagyis hogy vezeklésként, „Jézus szenvedéseit megélendő” nehéz láncokat, fémgyűrűket, sőt szikladarabokat viseltek a testükön. Más esetekben nagyon kicsi helyiségbe vagy akár ketrecekbe zárták magukat, sokáig böjtöltek, ostorozták magukat, megvonták maguktól az alvást, sőt, szándékosan tűzbe ugrottak vagy egyéb módon megégették magukat. Küroszi Theodorétosz a Historia Religiosa, vagyis Vallástörténet című könyvében írja le ezeket.
Még az 1990-es években megtalálták két olyan férfi csontvázát, akik szintén sanyargatták magukat, és azt feltételezték, hogy ez az újabban megtalált csontváz is férfié volt, de fogzománcának elemzéséből a Weizmann Intézet kutatói kimutatták, hogy egy 30 és 60 éves kora között meghalt nő maradványairól van szó.
A régészeti hivatal közleménye szerint ez az első régészeti bizonyítéka annak, hogy nők is sanyargatták magukat abban a korban és ilyen szigorúan.
„A hivatal régészeként számos ásatásban veszek részt, de még soha nem láttam ehhez foghatót”
– jelentette ki Zubair Adavi ásatási igazgató.
A bizánci templom oltára alatti többi sírban nők, férfiak és gyermekek maradványai voltak, és a talált érmék és egyéb leletek alapján a régészek úgy vélik, hogy a kolostorban az V. és a VII. század között éltek szerzetesek.
A Historia Religiosa megemlít két nőt, Maranát és Cyrát, akik 42 éven át hordtak láncot egész testükön.
Két másik, szintén a bizánci korban élő nőt több egyház szentként tisztel hasonló aszkéta életmódjukért.
Egyikük prostituált volt azelőtt, hogy megtért kereszténynek. A másik édesanyja halála után apjával együtt vonult kolostorba. Mindketten férfinak álcázták magukat, ami azt jelzi, hogy nőt nem fogadtak be maguk közé a szerzetesek.
Eddig szinte csak írásos forrásokból lehetett tudni róluk, és a Jeruzsálem melletti lelet régészetileg is alátámasztja a korabeli jelenséget a kutatást végző archeológusok szerint.
„A két jeruzsálemi példán kívül eddig csak egy láncra vert szerzetest találtak Egyiptomban, noha a történelmi forrásokból tudjuk, hogy a szokás hamarosan átterjedt Nyugat-Európára is” – közölte az igazgató a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportállal.
„Úgy vélem, hogy jobban meg kell értenünk a nők szerepét a bizánci időszak kereszténységében”
– tette hozzá az izraeli tudós.